Karakterek kiválasztása egy pornónovella esetében

Karakterek kiválasztása egy pornónovella esetében - Szex Blog Club

Karakterek kiválasztása egy pornónovella esetében

A munkatársammal, Anettel, aki történetesen nagyon jó nő, ülünk az asztal mellett, és az új regényem karaktereit beszéljük át. Ebben a munkában nem igazán van köztünk egyetértés, mert ő kicsit másképp látja a dolgokat. Épp átolvassa a megjelenés előtt álló történetet. Pontosabban hangosan olvassa fel, így én is végighallgatom őt.
– Nem gondolod, hogy ez a karakter, a főnök kissé túl erősre sikerült? – kérdezem Anettől, mert szerintem nem reális, de ő megnyugtat.
– Egy cseppet sem az. Hidd el, nőként már találkoztam ilyennel, sőt még ennél durvábbal is. Ez egy kicsit sem erős, inkább mondanám rá, hogy átlagos karakter.
– Jól van, hiszek neked. Szóval. Van egy alaptörténet, amiben a főhős, egy negyvenes férfi, aki alkalmazottat keres egy fiatal nő személyében. Ezzel még nem lenne gond, csakhogy ez a főnök többet szeretne, mint amennyi a munkakör betöltéséhez kell, konkrétabban szeretné, ha a leendő asszisztense szexuálisan is kielégítené. Ez sem túlzás egy kicsit?
– Nem. Ez a karakter eléggé rámenős, szabadszájú és még egy kicsit perverz is, ami tök reális. Akkor figyelj, elkezdem felolvasni.
– Rajta! Figyelek.

***

– Szóval még nem volt munkahelyed?
– Nem, még nem kaptam sehol állást.
– Elmondanád, hogy miért?
– Persze. Mivel kezdő vagyok, és nincs gyakorlatom, a legtöbb helyen ez nem vet rám jó fényt.
– Értem. Van pasid?
– Nincs, de ez hogy jön ide? – kérdezi a nő kissé idegesen.
– Nyugi, csak tisztán akarok látni. Szóval nincs gyakorlatod. De vajon miben nincs? Beszélnél erről?
– Az van, hogy közgazdász vagyok, és mint említettem, gyakorlat nélkül nem szívesen alkalmaznak, ami valójában egy csapda, mert…
– Jól van ezt már ismerem. Szopni azért csak tudsz, nem?

A nő felnéz a férfira, és mint aki nem jól hallotta a kérdést, ártatlanul visszakérdez.
– Megismételné?
– Azt kérdeztem, hogy szopni azért tudsz?
A nő, amikor rájön, hogy valóban azt a kérdést kapta, amit már oly sokszor feltettek neki, ám ilyen helyzetben még soha, most nem tudja, hogy mit válaszoljon. Egyáltalán miért fontos ez egy állásinterjú során? És különben is.
– Ez a kérdés nem tartozik a tárgyhoz, ezért inkább nem is válaszolok rá.
– Ha nem, hát nem. Akkor befejeztük a beszélgetést.

A férfi feláll, majd az ajtóhoz sétál, és kinyitja, miközben a lányt nézi. A lány feláll, megfordul, majd az ajtó felé veszi az irányt. Eközben a férfi zsebében megszólal a telefonja. A zsebébe nyúl, majd a füléhez tartja.
– Igen, én vagyok. Mit akarsz? – kérdezi a vonal másik végén lévő személytől. Majd némi csend után kinyújtja a kezét, ezzel meggátolva a lányt, hogy kilépjen az ajtón. Ránéz, miközben ismét a telefonba beszél.
– Nem. Nem kell ezeknek a pénz, inkább picsognak, hogy nincs munka, nincs munka, pedig már rajta voltam, hogy felajánljak neki félmillió havi összeget, de csak nyavajog, hogy nem szeret szopni.
Ismét egy kis szünet áll be, miközben a férfi csak bólogat, majd minden előjel nélkül a zsebébe rejti a mobilját, becsukja az ajtót a lány előtt, majd így szól hozzá:
– Szerencséd van. Most hívott a főnök, hogy legyen hatszáz.
– Mi hatszáz? – kérdi ő meglepetten.
– Ülj vissza, és kezdjük elölről.
Miután mindketten az előbbi helyzetben a székeken ülnek, a férfi előrehajol felé, és beszélni kezd.
– Erre az állásra félmillió volt a bérezés, ám a főnök szerint adhatok hatszázezret is, ha elvállalod.
A lány szeme ismét kikerekedik, úgy néz rá. El sem tudja hinni, hogy ennyi pénzt is kereshet. Ebből kifizethetné a jelzálogot, ami a lakásukat terheli, kifizethetné az édesanyja orvosi kezelését is, és még…
– Persze, csak akkor, ha szeretsz szopni.
Amikor ez a mondat eljut a tudatáig, akkor ismét csak ledöbben, hisz rájön, hogy ez valójában nem más, mint egy… Mindegy, ennyi pénzért még akár…
– Nem – mondja ki végül a választ.
– Nos, akkor mégis végeztünk.

A férfi látszólag az asztalán lévő dolgokkal foglalja le a kezeit, pakolgatja az iratokat, mintha a lány már ott sem lenne. De ott van. A lány kétségek közt őrlődik. Mit tegyen? Egy egyik oldalon ott van a kilátástalanság, a  másik oldalon meg a megoldás a jelenlegi helyzetére. Lassan feláll, megfordul, és az ajtó felé lép egyet, majd egy újabb lépés. Megáll. Visszafordul a férfi felé, aki talán a főnöke is lehetne. Visszalép az asztalhoz, megáll előtte, majd jól hallhatóan mondja.
– Szeretek szopni. Miközben ezt kimondja, egy könnycsepp gördül le az arcán.
– Na, ezt örömmel hallom – mondja a férfi, miközben feláll az asztaltól, majd a lány elé lép, és elkezdi kigombolni a nadrágját, majd a hatalmas farkát megremegteti a megszeppent lány előtt.
– Mutasd meg mit tudsz!
A lány lassan odanyúl, megfogja, majd a kezét visszarántja. Még most is kétségek gyötrik. Megtegye? Vagy ne? Ekkor eszébe jut az édesanyja, akinek a kezeléseit ki kell fizetni. A keze ismét kinyúl, megmarkolja a faszt, majd rábukik, és szopni kezdi.

***

Arra eszmélek, hogy csend van. Kinyitom a szemem, és Anettre emelem a tekintetem, aki mosolyogva néz engem.
– Mi van? – kérdezem tőle.
– Én itt olvasom neked a történetünket, te meg alszol?
– Nem is aludtam, csak beleéltem magam a helyzetbe.
– Bele mi? Látom én.
– Mit látsz? – kérdezem tőle meglepetten.
– Hát ezt itt! – mondja válaszul, miközben a kezét kinyújtja felém, és megmarkolja a nadrágom elejét. Pontosabban a farkamat, ami a beleélés hatására rendesen felállt.
– Most mi van? Te nem szoktál felizgulni, amikor ilyen történetet olvasol?
– De igen – mondja nekem még mindig vigyorogva. – Csakhogy nem te olvasol, hanem én.
– És ez mit változtat a lényegen?
– Talán csak annyit, hogy nekem is nedvesedik a puncim.
– És?
– Talán ha nekem is lenne havi hatszáz, lehet, hogy másképp csinálnám a dolgokat.
– Na ne mondd. Ennyire megfogott a történet?
– Igen. Téged nem? Ja de. Látom hogy rád is hatással van. Talán ha…
– Mi az?
– Semmi. Csak arra gondoltam, hogy ha nekem is lenne hatszáz… Mindegy felejtsd el.
– Most már mondd tovább.
– Hagyjuk. De mit gondolsz? Ha csak havi kétszázat keresek, akkor is lehetne, hogy…

Anett felppattan a helyéről, majd beszalad a mosdóba. Én csak várom, hogy visszatérjen, de hosszú percekig nem jön. Nem szokott ilyen sok időt ott tölteni, ezért utánamegyek, hogy megnézzem mi van vele.

Bekopogok az ajtón, de semmi választ nem kapok. Kezem a kilincsre teszem, majd benyitok. Anett ott áll a mosdó előtt, és csak a tükörképét bámulja.
– Mi van veled? – kérdezem tőle, de ő nem válaszol, csak a tükörből néz rám.

Ahogy ott állok mögötte, a nadrágom eleje, és vele együtt a meredező farkam, nekinyomódik a fenekének, amitől megremeg. Csak néz rám a tükörképe, amiből semmit nem tudok megállapítani. Így megy ez néhány másodpercig, amikor felém fordul, és így szól hozzám:
– Fizetésemelést kérek!
Aztán leguggol, majd a nadrágomon matat, aminek eredményeképpen a farkam kiszabadul a fogságból, amit a szájába vesz, és lassan élvezettel hozzálát a szopáshoz.

Kicsit meglep ez a fordulat, hiszen Anettel már régóta együtt dolgozunk, de eddig semmi jelét nem láttam annak, hogy vonzódna hozzám, vagy hogy szexuálisan ennyire túlfűtött lenne. Most nem elmélkedek ezen, csak élvezem a helyzetet. Mielőtt még nagyon belemelegednék, Anett megáll, és felnéz rám. Nem szól semmit, csak néz, majd felegyenesedik előttem, megfordul, majd a szoknyáját felhúzza a derekára. Amikor hátrafordul, és megint a szemembe néz, már tudom, hogy mit is akar.

A kezemmel félrehúzom a bugyiját, majd a farkam odaillesztem a puncijához, és belenyomom. Könnyedén és sikamlósan tövig tolom neki, majd elkezdek mozogni, amit ő viszonoz. Ahogy betolom neki a farkam, ő a fenekét nyomja felém, amitől az erekcióm még erőteljesebbé válik, ezért keményen odateszem neki, hogy érezze mennyire kívánom. Ez így igaz. Kívánom őt, mióta először belépett az irodába, de úriember módjára, elnyomtam magamban a késztetést, hogy ennek bármi jelét adtam volna. Most viszont nem kell magam visszafogni, hisz azt kapom, amire mindig is vágytam, miközben remélem, hogy ő is azt kapja most tőlem, amire vágyott.
– Ehzzz… Ahzzz… méghhh… továbbb… basszál… meg!
Mi mást tehetnék, mint még erőteljesebben baszom őt, amitől egyre közelebb kerül a csúcshoz, amit csak akkor veszek észre, amikor már nem húzza el magát tőlem, csak rámnyomja a fenekét, miközben remeg és visongat.
– Ahhhhh… Arghhhh… Basszál meg alaposan, te csődör.

Amikor elhal a hangja, és a remegése is alábbhagy, egyszerűen összecsuklik előttem. Térdre esik, majd úgy is marad.
– Jól vagy Anett? – kérdezem tőle, miközben elékerülök, és leguggolok hozzá.
– Nem is lehetnék jobban – mondja nekem, miközben rám emeli a tekintetét, és csak vigyorog. – Neked nem volt jó?
– Dehogynem.
– Akkor miért nem élveztél belém?
– Mert… kicsit több idő kellett volna.
– Mindjárt összeszedem magam, és folytathatjuk.

Anett még liheg egy darabig a mosdó kövén, majd amikor már kissé kellemetlen a helyzet, felkarolom őt, majd kiviszem a helyiségből, és leültetem őt a székére. Kissé ingatag, de már képes önállóan ülni a széken.
– Jól vagy? – kérdezem tőle ismét, de újra csak úgy néz rám, mint aki valami szer hatása alatt van.
Anett az asztalán kezd pakolászni, majd egyszer csak felém fordul, és csak néz rám. Arra gondolok, hogy mára véget vetek a munkának, ezért így szólok hozzá:
– Öltözz fel, hazaviszlek.
– Nem.
– Miért nem? Hisz alig ülsz a seggeden.
– Előbb le akarlak szopni.
– Ez most komoly?
– Persze. Azt mondtad, hogy nem élveztél el. Na gyere ide, ne kéresd magad!

Anett megfogja az övemet, egy laza mozdulattal maga elé ránt majd ügyes kezeivel egy pillanat alatt kiszabadítja a farkam a nadrágból, majd rábukik a farkamra és szopni kezdi. Nem telik bele még fél perc sem, amikor elélvezek. Egyenesen a szájába, ő meg csak szopja és szívja a farkam, amíg az utolsó cseppet is ki nem sajtolja belőlem. Aztán elenged, és felnéz rám.
– Most már hazavihetsz. Remélem van nálad egy kis pia is.
– Félreértesz, hozzád viszlek haza.

Anett erre a bejelentésre kissé durcásnak tűnik, legalábbis a mosolygós vigyor eltűnik a képéről, de azért feláll, összeszedi a cuccait, majd rámnéz.
– Mehetünk. De csak hogy tudd, te pont olyan vagy, mint a történetben az a főnök.
– Gondolod?
– Igen. Ja, és fizetésemelést kérek.

Még nem vagy tag? Regisztrálj most!

Related Articles

Pornómozi kirándulás után

Hozzábújok, majd egy idő után elkezdem simizni a nunim. Észreveszi és átveszi a feladatot. Élvezem az érintését. Megkeresem a családfát. Hm. Elég kemény. Mi lenne ha leszopnám? Mindketten imádjuk, hát miért ne? Úgyis mindenki a filmet nézi és sötét van. Annyira belefeledkezek, hogy éppen amikor a számba kapom a fröccsöt felkapcsolják a villanyt – vége lett a filmnek.

Kerékpáros nyaralás

Kinézett a háló ajtaján és látta, hogy a többiek ülnek a székeken, kanapén és várják. Ledobott magáról mindent, kisétált és letérdelt a szoba közepén a szőnyegre. – Uraim! A desszert tálalva! – mondta és mosolygott. A srácok nem jöttek zavarba és egyből a tettek mezejére léptek. Pillanatok alatt Judit arca körül anakondák tekeregtek és a lány elégedetten állapította meg, hogy egyik sem mikró és puhapöcs.

Felnőtt mesék – Novella válogatás

Mit válaszolhattam erre? Semmit, csak csendben tűrtem a lebukást. – Hát ez meg mi? Mi van a nadrágodban? Ez megint egy válasz nélkül hagyott kérdés, hisz nem mondhattam azt, hogy a faszom van a nadrágban, mert felizgult a mellei láttán. Ekkor megfogja a kezem, felállít az asztaltól, és maga elé rángat, én meg ott állok előtte megszégyenülten, és álló farokkal. – Mutasd mi van ott! – szólít fel ismét, de én nem mozdulok.

Responses

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük